Gyál város területe már a 13. század végén lakott volt, erről egy 1293. augusztus 21-én kelt okirat is tanúskodik. III. Endre király döntése alapján ekkor került az okmányra a helység neve, akkor Gayul alakban írva. Templomát 1324-ben említi először egy oklevél. Károly Róbert 1324. január 21-én írt oklevele a területen Szent György tiszteletére emelt templomról tesz említést.

A falu az 1500-as években már puszta volt. A törökök kiűzése után Alsónémedihez csatolták. A terület a Rákóczi-szabadságharc bukása után került a Károlyi grófok tulajdonába.

A 19. század végén a terület felértékelődött, itt volt ugyanis a főváros felé az alföldi szarvasmarha felhajtás útvonalának egyik utolsó állomása. A hatalmas kiterjedésű homokvidék szőlőültetvénnyel való betelepítése a fejlődés következő szakasza. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy az 1889-ben megépült vasútvonal a községen haladt át, s a település fejlődésére való tekintettel két vasúti megállót is kiépített itt a vasúttársaság.

A századforduló idején alig pár száz lakosú község a 20. század eleji parcellázások nyomán nőtt több ezresre. Gróf Károlyi László 1932-ben 334 holdat parcelláztatott fel, dr. Dőri Ferenc és Jálics Kálmán birtaikból ugyancsak jelentős területeket osztottak fel. A három akciót a képviselő-testület összevonta, s kimondta: az új területekből „egy különálló község létesíttessék Gyál-pusztai központtal”.

Az uradalmi cselédség mellett megjelentek a fővárosból kikívánkozó polgárok is. A jó levegő, a ligetes táj, strandfürdők, vendéglők, kulturális és sportesemények szolgáltak alapul az élénk polgári élet, a hangulatos község kialakulásához.

Bár az Alsónémeditől önállósodás már 1935-től szerepelt a helyhatóság programjában, a háború közbeszólt, s csak annak vége után, 1944. december 27-ei első határozatában nyilvánította a települést a Nemzeti Bizottság önálló községgé. Ekkor már több mint háromezren lakták a községet, önálló postahivatala, távbeszélő- és vasútállomása volt.

A második világháborúban a front a település közelében volt. Hol a németek, hol a szovjetek foglalták el. A háború után alakult a község lelkészsége (1945-ben). Ekkor hozták létre a templomépítő bizottságot is, a háborúban ugyanis az uradalmi kápolnák elpusztultak. 1948-ban egy vendéglőt alakítottak át kápolnává, később tornyot és sekrestyét építettek hozzá. Igazi temploma a községnek 1983-ig nem volt.

Az 50-es évektől kezdve, amikor a mezőgazdaság átalakítása következtében a népesség nagy része a fővárosi gyárakban talált munkát, Gyál lélekszáma is rohamosan emelkedett. A rendkívüli mértékű és ütemű betelepülés készületlenül érte a községet: az infrastrukturális hiányok felszámolása, a közösséggé formálódás nehézségei voltak napirenden a következő évtizedekben.

A hetvenes évektől kezdődően a foglalkoztatási lehetőségek jelentős bővülése jellemezte a nagyközségi rangot elért Gyált, ekkor vált meghatározóvá az ipari üzemek Budapestről történő kitelepülése. Ez jelentősen növelte Gyál térségi szerepét is. A térség dinamikus fejlődésének ma is szilárd alapját jelentik az akkor betelepült üzemek, bár időközben lényeges minőségi változások is megfigyelhetőek e területen.

1997. július 1-jén a köztársasági elnök várossá nyilvánította. Ezt minden nyár utolsó szombatján szabadtéri programokkal ünnepli a lakosság.

Címere

A háromszögű pajzs két részre osztott. A felső, vörös mezőben páncélos vitéz, Szent György látható, ahogy legyőzi a sárkányt. Ez elsősorban a település középkori múltjára utal. Az alsó, aranyszínű mezőben egy szőlőfürtöt és két akácágat láthatunk; ezek arra utalnak, hogy ebben az időben a helyiek főleg mezőgazdaságból éltek a „gyáli homokon”. Gyált korábban „Gyál-szőlőnek” és „Gyál-ligetnek” hívták; a címer alsó része erre is utal.

( forrás: wikipedia )